WIKI

Kötvény

Összefoglaló

Egy kötvény megvásárlásával pénzt adsz kölcsön az értékpapírt kibocsátó cég számára.

A kötvény egy értékpapír típus, amely hitelviszony szerint működik. Ha egy cégtől vagy az államtól kötvényt vásárolsz, akkor a fizetett összegre kamatot fogsz kapni.

Egy kötvény megvásárlásával tulajdonképpen pénzt adsz kölcsön az adott intézménynek, tehát te leszel a hitelező, a cég pedig az adós.

A kötvénykibocsátó a pénzt arra fogja felhasználni, hogy a saját költségeit finanszírozza. Ez általában egy nagyobb projektet, vállalkozással kapcsolatos tervet jelent.

Minden kötvény futamidővel rendelkezik, a futamidő lejárta után pedig a két fél között véget ér a kapcsolat. Az adós a kölcsön kapott összeget kamatostól fogja visszafizetni.

Hitelhez hasonló működés


  • A teljes összeget az adós számára bocsátod
  • Az adós szervezet az előre meghatározott futamidő alatt rendszeresen kamatot fizet
  • A kamatozás után egy összegben vagy rendre fogod visszakapni a befektetett összeget

Kinek adsz kölcsön?

Ahogy már említettük, a kötvényeket általában cégek bocsátják ki. Az állampapír szintén kötvénynek tekinthető, azonban a cég által kiállított kötvények ennél magasabb hozammal rendelkeznek.

Ez nem véletlen, ugyanis az állammal ellentétben egy cég csődbemenésére nagyobb esély van. Ha jó kötvényt választasz, akkor kevés esély van arra, hogy a pénzed emiatt veszítsd el.

Mint minden befektetésnél, a kötvények esetében is nagyon nagy különbségek léteznek.

Nagy a választék

Mivel nem létezik két ugyanolyan cég, a kockázat, a hozam, a kamat minden kötvény esetén változik. Elsőre nehéz lehet eldönteni, hogy melyik termék a legalkalmasabb számodra.

Kötvény hozama

A kötvényben az a jó, hogy minden esetben jól jársz vele, hiszen a kamat miatt garantált hozamot fogsz termelni. A kötvény remek passzív jövedelem forrás, arról nem is beszélve, hogy a banki betéteknél nagyobb jövedelmezőséggel rendelkezik.

A hozam mértéke minden cégnél változik. Ha egy kockázatosabb cégről van szó, akkor az ügyfelek általában magasabb kamatot kérnek, hiszen nagyobb az esély arra, hogy a cég csődbe megy vagy nem tudja fizetni majd a tartozását.

Kötvények esetén mindenki meg tudja találni a neki való opciót: számos cég közül lehet választani, viszont ha biztosra szeretnél menni, akkor állampapírt érdemes vásárolni.

Hozam változatai

A hozamnak több változata van, ezért vásárlás előtt el kell döntened, hogy számodra melyik típusú kötvény kedvez a legjobban:

  • Névleges kamat szerinti hozam: Az éves kamatfizetés a névérték nagysága alapján van meghatározva. Ez a legnépszerűbb.
  • Szelvényhozam: A névleges kamatlábtól és a piaci nettó árfolyamtól függ.
  • Lejáratig számított hozam: A nyereséget a szelvényhozam és a lejáratkor számított árfolyam szerint határozzák meg. Ha az árfolyam csökken, akkor a profit is csökkenni fog.

Kötvény kamatozása

Kamatozás szerint két típusú kötvényt különböztetünk meg.
  1. Futamidő közbeni kamatozás: Az intézet évente, félévente vagy negyedévente fizeti a kamatot. Ez az időpont a szerződésben előre meg van határozva.
  2. Futamidő végi kamatozás: A kamatot a futamidő végén, a kötvény árával együtt fizetik ki.

A kötvények kamatozása

A kötvényeknek számos fajtája van. Általában kamatozás és fizetés alapján szoktuk csoportosítani őket.

1. Fix kamatozású kötvény

A kamat mértéke nem változik, hanem a futamidő végéig a szerződésben meghatározott százalék marad.

2. Változó kamatozású kötvény

A kamatozást befolyásolhatják bizonyos tényezők. Az infláció és a bankközi kamatláb mértéke hatással lehet a hozamodra.

Ha az adott évben nő az infláció, akkor a növekedés mértékét hozzáadják az alapkamathoz, így a kamatszázalék is nagyobb lesz.

3. Zéró-kupon kötvény

A kötvényt olcsóbb, leszázalékolt áron vásárolhatod meg, a futamidő végén pedig a teljes kötvényösszeget kapod vissza.

Példa

Megvásárolsz egy kötvényt 95%-os áron, a futamidő végén pedig az ár 100%-át kapod vissza.

Kötvények kibocsátója

A kötvényeket kibocsátó szerint is lehet osztályozni. A hozam és a kockázat mértékénél fontos, hogy milyen kibocsátót választasz.

    Kibocsátók típusai

  • állami kibocsátású kötvény (államkötvény vagy kincstárjegy)

  • banki kötvény (ide tartozik a jelzálogbanki jelzáloglevél is)

  • közintézmény által kibocsátott kötvény (ilyen például az önkormányzat)

  • vállalat által kibocsátott kötvény (vállalati kötvény)

Kibocsátás szerint léteznek nyílt és zárt kibocsátású kötvények.

Mennyire megbízható a kötvény?

Kötvényvásárláskor az egyik legfontosabb dolog a megbízhatóság. A cégekbe való befektetés nem zárja ki a hiteltelenséget, ezért vállalati kötvény vásárlásakor ajánlott alaposan utánanézni az adott cégnek.

Ez különösen fontos, ugyanis az esetek többségében kevésbé ismert cégekkel fogsz találkozni. A legtöbb esetben a kötvény egy megbízható befektetés, ettől függetlenül soha nem árt elővigyázatosnak lenni.

Megbízhatóság szerint három kötvénytípust különböztetünk meg.

  • Biztosítékkal fedezett kötvény: A csőd esetére előre meghatározott biztosíték áll a kötvény mögött.
  • Nem fedezett kötvény: Nincs előre meghatározott biztosíték. Csőd esetén az egyéb hitelezőkkel azonos besorolás alá esik.
  • Alárendelt kötvény: Csőd esetén csak az egyéb hitelezők után kerül kielégítésre a követelés.

    Kötvény hátrányai

  • Nem a legjövedelmezőbb befektetés

  • Csak ideiglenes időre elérhetőek

  • A legtöbb kötvény fix futamidővel rendelkezik

A kötvényről általánosan elmondhatjuk azt, hogy egyszerűbb és biztonságosabb, mint a befektetések nagy része.

A típusokkal érdemes vigyázni, ugyanis a kötvények között is megtalálhatóak a magas kockázattal rendelkező értékpapírok. Ezeket a papírokat általában a tapasztaltabb befektetők választják.

A kötvény kockázata

A többi befektetéshez hasonlóan a kötvények sem teljesen kockázatmentesek.

A legnagyobb kockázat természetesen az, hogy a kötvényt kibocsátó vállalat fizetésképtelenné válik.

Ez leggyakrabban úgy következik be, hogy teljes csődöt jelent az adott cég, ilyenkor pedig egyértelműen nem tudja kifizetni a tartozásait.

Ha egy cég csődbe megy, akkor a cég tulajdona értékesítésre kerül, a cég tartozásait pedig ebből a pénzből szokták kifizetni. Ilyenkor semmi nem garantálja, hogy a pénzét mindenki vissza fogja kapni.

Ez a legnagyobb kockázat, amellyel kötvény vásárlás során számolni kell.

A BEVA nem véd

A befektetővédelem (BEVA) nem fizet ilyen esetben. A veszteségedre senki nem vállal felelősséget: ha nem így történne, akkor könnyen vissza lehetne élni a kötvényekkel.

1. Kockázat piaci téren

A piac könnyen befolyásolhatja a kötvények hozamát. Ha a jegybanki alapkamat értéke változik, például megnő, akkor nagy valószínűséggel a kötvények árfolyama is lecsökken.

Változó kamatozású kötvények esetén ez a kockázat alacsonyabb, a fix kamatozású kötvényeket viszont nagyobb mértékben befolyásolja.

2. Kockázat likvidálás esetén

Ha a megvásárolt kötvényt a futamidő lejárta előtt szeretnéd értékesíteni, akkor csak veszteséggel tudod eladni. A kötvényeket érdemes mindig a lejárati idő végéig megtartani, mert csak akkor fog belőlük profitod származni.

Az is megtörténhet, hogy olyan kicsi cég kötvényét vásárolod meg, amelyre egy vevő sem fog akadni.

3. Kockázat deziva típusú kötvény esetén

Abban az esetben, ha deviza alapú kötvényt (azaz nem forintos, hanem például eurós kötvényt) választasz, akkor a kamatot is a deviza szerint fogod megkapni.

Euró alapú kötvény esetén például a kamatot is euróban kapod. Ha változik az árfolyam és a forint megerősödik, akkor az euróban meghatározott összeg forintban kevesebbet fog érni.

A kötvény névértéke

A kötvény ugyanolyan értékpapír, mint a többi.

Ez azt jelenti, hogy lehetőséged van bármikor értékesíteni, illetve mástól is vásárolhatsz kötvényeket.

  • A kötvény kibocsátáskor mindig kap egy névértéket.
  • Ezt az értéket adod kölcsön a vállalatnak, vagyis az értékpapírt ezen az áron vásárolhatod meg.
  • A futamidő során a vállalat kamatot fog neked fizetni.
  • A lejáratkor megkapod a névértékkel megegyező összeget.

Előfordulhat olyan eset is, hogy az értékpapír névértékét több összegben, a futamidő során kapod meg.

A kötvények értéke nagy mértékben függ a kötvény árfolyamától és a névértéke nem egyezik meg a forgalmi árral.

zéró-kupon kötvényre ez nem érvényes, mivel ehhez névérték alatti áron juthatsz hozzá és a futamidő végén kapod meg a névértékét.

Kötvény vásárlás

A kötvényvásárláshoz értékpapírszámlával kell rendelkezned. Ezt szinte bármelyik banknál tudsz nyitni.

Az a legjobb, ha minél hamarabb eldöntöd, hogy milyen kötvényt szeretnél vásárolni. Ha például kizárólag állampapírba fektetnél, akkor ajánlott a kezdetektől fogva az Államkincstárhoz fordulni.

Vigyázz a strukturált kötvényekkel

A strukturált kötvények egy mögöttes termékhez vannak kötve. A kötvény feltételei ezért a termék piaci teljesítménye szerint változnak: csökkenhet a kamat, sőt, akár pénzt is veszíthetsz, ha ilyen termékbe fektetsz.A strukturált kötvények sokszor túl bonyolultak a kisbefektetők számára. Csak akkor érdemes ilyen értékpapírt vásárolnod, ha ismered a mögöttes terméket és tisztában vagy a befektetés kockázataival.

    Speciális kötvénytípusok

  • Állampapír: az állam által kerül kibocsátásra, a vásárló az állam számára fog kölcsön adni.

  • Átváltható kötvény: a kötvény tulajdonosa egy meghatározott arány szerint részvényekre válthatja át a kötvényeit.

  • Visszahívható kötvény: a kötvényt kibocsátó cég később a megadott áron visszavásárolhatja a kötvényeket.

  • Visszaváltható kötvény: a kötvényt birtokló személy később a megadott áron eladhatja a kötvényeit a kibocsátónak.

Kötvény árfolyama

A kötvények árfolyammal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogyha a futamidő lejárta előtt szeretnéd eladni őket, akkor nem fogod megkapni a névértéket.

Minél hamarabb adod el őket, annál több pénzt fogsz veszíteni.

Az idő előtti eladás rossz ötletnek tűnhet, azonban akadhatnak olyan szituációk, amikor vészhelyzet alakul ki és szükséged lesz a pénzre. Ilyenkor óriási előnynek számít az, hogy bármikor megválhatsz a terméktől.

Kötvény vásárlás ETF-ek segítségével

A kötvények piacába akár ETF-ek vásárlásával is be lehet fektetni.

Az ETF-ek indexkövető befektetési alapok, ami azt jelenti, hogy az árfolyamuk egy bizonyos index vagy indexek többsége szerint van meghatározva.

A megosztott kockázat miatt az ETF-ek remek befektetési lehetőséget kínálnak a kezdő befektetők számára.

    Erre figyeld oda!

  • Egy adott kötvény árfolyamát a jelenleg elérhető kamat nagy mértékben befolyásolja. Ezt azért fontos figyelembe venni, mert rossz választás esetén a befektetés akár veszteséges is lehet.

  • Megvan az esélye annak, hogy a futamidő során emelkedni fognak a kamatok. Egy fix kamatú kötvény kamata kedvezőtlenebb lesz, ezért a kötvény árfolyama csökkenni fog.
    Ilyenkor szinte lehetetlen eladni a papírokat, hiszen aki vásárolni szeretne, annak jobban megéri az új kötvényt választani.

  • A kamatozásból akár rengeteg profitot is termelhetsz. Amennyiben a hozamkörnyezet folyamatosan csökken, a fix kamatozásnak hála a kötvénynek egyre nagyobb lesz az árfolyama.

Kötvény vagy részvény?

A kezdő befektetők sokszor nem tudják, hogy a piacon elérhető értékpapírokból melyiket érdemes választani. A részvények és kötvények is népszerű termékek, viszont nagy mértékben különböznek egymástól.

Ezt az alábbi táblázat is igazolja:

KötvényRészvény
Minimális tőke100.000 Ft – 1.000.000 Ft1.000 – 10.000 Ft
Lehetséges nyereségmagasnagyon magas
Időtáv1 – 5 év5+ év
Hozzáértésközepesnagyon magas
Kockázatmagasnagyon magas

A részvények kockázatos befektetések, viszont a kötvényeknél sokkal nagyobb hozammal rendelkeznek. Ezeket leginkább tapasztalt befektetőknek érdemes választani.

A kötvények ezzel szemben nagyobb biztonságot nyújtanak és nagyobb hozammal rendelkeznek a bankbetétnél, ezért remek megoldást nyújtanak kezdő befektetők számára.

Gyakran Ismételt Kérdések

Mi a kötvény?

A kötvény egy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. A befektetett összegre az adott cégtől kamatot fogsz kapni.

Mit jelent a lejárat nélküli kötvény?

A lejárat nélküli kötvénynek nincs fixen meghatározott lejárati dátuma. A tőkét mindig használni fogják, a kamatot pedig folyton kapni fogod.

Hol vásárolhatok kötvényeket?

A különféle kötvényeket az őket kibocsátó cégektől tudod megvásárolni. A megvásárolt kötvényeket értékpapírszámlán kell tárolnod.

Mi alapján dönthetem el egy kötvény kockázatát?

Minden kötvény rendelkezik egy kockázati besorolással, ami megmutatja, hogy mennyire kockázatos a befektetés. A minősítő ügynökségek az alábbi kategóriákba sorolják a kötvényeket:
  • Aaa, Aa, A, Baa, Ba, B, Caa, Ca, CAAA, AA, A, BBB, BB, B, CCC, CC, C, D
  • AAA, AA, A, BBB, BB, B, CCC, CC, C, D
Az Aaa és az AAA a legjobb minősítést jelentik.

Kik bocsáthatnak ki kötvényeket?

Kötvénykibocsátásra a következő cégek jogosultak:
  • Állam, önkormányzat
  • Pénzintézetek
  • Központi költségvetési szervek
  • Jogi személyiségű gazdálkodási szervezetek

Mi a különbség a zárt és nyílt kibocsátás között?

A zárt kibocsátású kötvények egy előre meghatározott befektetői körnek szólnak, a nyílt kibocsátású kötvényeket viszont bárki, a cégek számára ismeretlen emberek is megvásárolhatják.

Összefoglaló

A kötvények olyan értékpapírok, melyeket vállalkozásoktól vagy magától az államtól lehet megvásárolni. A kötvény megvásárlásával a cég tartozni fog neked, ezért a megadott összegre kamatot fog fizetni. A futamidő végén több pénzt fogsz visszakapni, mint amennyit befektettél.

Hasznos volt ez a cikk?

9 a(z) 9-ból/ből hasznosnak találta ezt

Források
Elkötelezettek vagyunk az átláthatóság mellett
A Financer.com-nál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy segítsünk önnek a pénzügyeiben. Minden tartalmunk a Szerkesztési Irányelveinket követi. Nyitottan bemutatjuk, hogy hogyan értékeljük a termékeket és szolgáltatásokat az Értékelési Folyamatunk során, valamint azt is, hogy miből származik a bevételünk a Hirdetői Felhívásunkban.
SzerzőGere Attila

Attila a kezdetektől fogva a Financer.com Magyarország pénzügyi szakértője, aki több, mint 5 éves pénzügyi és befektetői tapasztalattal maga mögött többtucatnyi nagysikerű cikket szerkesztett a Financer.com oldalára. Aktív kisbefektetőként szakértelmet nyert a befektetések témájában, így a tőzsdepiacról, illetve a kriptovalutákról is gyakran megosztja a tudását.

Megosztás
Read Icon8703 megtekintés
A Financer.com használatával jelentős változást teszel.  Bővebben