SZÉP kártya

szép kártyaA 2008-as világválság következményeként a belföldi turisztikai piac nagyon megromlott, így megoldást kerestek a problémára. Az állam úgy gondolta, hogy nagyon előnyös lenne a hazai vendéglátás piacot fellendíteni, ezért létrehozták a Széchenyi Pihenőkártyát.

A SZÉP kártya célja az volt, hogy a munkavállalók jövedelmük mellé juttatásokat kapjanak, és lehetőleg a belföldi turizmus köré csoportosuljanak, ezzel elősegítve a gazdaság növekedését. A munkáltató évente legfeljebb 450.000 Ft-ot juttathat a munkavállaló kártyájára.

Szolgáltatások

A SZÉP kártyával csak előre meghatározott szolgáltatásokat vásárolhatunk meg.

Ezen szolgáltatások közé a következők tartoznak:

  • szálláshely
  • vendéglátás
  • szabadidős tevékenység

A pénzt általában POS terminálnál vagy telefonon tudjuk elkölteni, de előreutalással is megoldható a fizetés, mivel sok helyen ez is az opciók közé tartozik.

Egyértelműen a SZÉP kártyáról nem tudunk pénzt felvenni, hiszen előre meg van határozva, hogy ez mire költhető.

SZÉP kártya igénylése

A SZÉP kártyát a munkavállaló kell igényelje abban az esetben, ha a munkáltató ad ilyen juttatást. Jelenleg csak az OTP, K&H és MKB banknál lehet igényelni.

A SZÉP kártya az összes banknál megegyező, tehát nem számít, hogy honnan igényeljük.

2019. január 5.-től nem a munkáltató, hanem a munkavállaló kell szerződést kössön a bankkal, ezért a régi SZÉP kártya tulajdonosok szerződést kell kössenek a kártyát kibocsátó bankkal.

Az igénylés teljesen ingyenes, és csak személyesen, a bankfiókban lehet igényelni. A régi ügyfelek számára lehetővé van téve egy egyszerűsített szerződéskötés, nem kell bemenni a bankba, csak át kell venni a bank szerződési ajánlatát.

A kártya mellé kérhetünk társkártyát is, amely darabja 1.500 Ft-ért kapható meg.

A SZÉP kártya érvényessége

A SZÉP kártya 5 éven keresztül érvényes, a rajta levő pénz a lejárat utáni év végéig költhető el. Ha lejárt a kártyánk, a munkáltatónk kérhet számunkra cserekártyát, amit azonnal megkapunk.

A kártyán található juttatás nem hosszabbítható meg.

A rajta levő egyenleget bármikor lekérhetjük a kibocsátó weboldalán, SMS-en, vagy emailen keresztül. Ha nálunk van a kártya, bármelyik POS terminálnál lekérdezhetjük az egyenleget.

Tudnivalók a kártya használatáról

 

  • SZÉP kártyával való fizetésre három lehetőség Ez lehet internetes vagy telefonos engedélyezéssel, de legegyszerűbb, ha POS terminálnál fizetünk. Megtörténhet, hogy nem tudunk mindegyik szolgáltatóhelyen SZÉP kártyával fizetni. A kártyán levő összeget csak akkor használhatja fel a fogadóhely, ha szerződésben áll a kártya kibocsájtójával, ezért nem mindegy, hogy melyik banktól kaptuk a kártyát. Az idegenforgalmi adót nem fizethetjük ki SZÉP kártyával.
  • Utazási irodáknál, vagy más elfogadóhelyeken is lehetőségünk van az egész összeget előre kifizetni. Amennyiben a szálláshely előleget kér, a bank weboldalán utalás formájában lehetséges az előlegfizetés.
  • Ha a kártyánk elveszlődik vagy megrongálódik, akkor a pótkártyát kell használni. A kártyán levő összegért nem kell aggódnunk, mivel a bankban bármikor letilthatjuk az elvesztett kártyát, így többet nem használhatja senki.
  • Fontos, hogy mindig legyünk jelen a fizetésnél, és mindig kérjük el az aláírt bizonylatot. A bizonylaton sok olyan személyes információ található, amivel könnyű visszaélni.
  • A SZÉP kártya használata ingyenes, tehát nem kell használatonként fizetni.
  • Akárhányszor pénz érkezik a SZÉP kártyánkra, mindig kapunk róla értesítést az interneten vagy SMS-ben. Amennyiben a munkáltatónk pénzt utalt a kártyánkra, maximum 2 munkanapon belül megkapjuk.
  • A kártyát csak az használhatja, aki nevére szól, viszont családtagjai számára igényelhet társkártyát, amellyel ők is tudnak fizetni. Annyi társkártyát igényelhetünk, amennyit szeretnénk, viszont csak 18 éven felüli közeli hozzátartozó számára. Más személy által történő fizetést csak abban az esetben fogadnak el, ha a SZÉP kártya tulajdonosa is jelen van a fizetéskor.

A SZÉP kártya három zsebe

szép kártya zsebekMinden SZÉP kártya tulajdonosnak három korlátozott rendeltetésű pénzforgalmi számlája van. Ezeket a munkáltató tölti fel, és alszámlaként külön-külön utal.

Egyik zsebből nem tudunk a másikra pénzt utalni, így az év elején kapott pénzösszeg nem növelhető meg. Nagyon fontos átgondolni, hogy mire költünk, és mire van szükségünk.

Szálláshely zseb

Éves kerete 225.000 Ft. Ebből a pénzből lehetőségünk van bármilyen szálláshelyen fizetni, legyen szó szállodáról vagy panzióról. Ezeken kívül költhetünk belföldi utazási csomagra is, ami azt jelenti, hogy utazási iroda által szervezett kirándulásokon is részt tudunk venni.

Vendéglátás zseb

Éves kerete 150.000 Ft. Ebből a pénzből vendéglőkben, vendéglátóhelyeken tudunk étkezésre költeni, legyen szó étteremről, gyorsétteremről, kantinról vagy más helységről. Általában a pénzből a munkahelyi étkezéseket fizetik a kártyatulajdonosok. Fontos tudni, hogy szálláshelyeken mindhárom zsebből fizethetünk.

Szabadidő zseb

Éves kerete 75.000 Ft. Szabadidős tevékenységek közé több minden tartozik, lehet az például sport, de szórakozás A pénzből fizethetünk belépőket (állatkert, múzeum, koncert, fesztivál, állatkert, kalandpark), sporteszközöket, bérleteket. A cél az, hogy a hétköznapokat egészségesen, tartalmasan töltsük el.

Regisztráció

A SZÉP kártyát személyesen, a bankfiókban igényelhetük, és a használatához a szepkartyat.hu weboldalon kell regisztrálnunk. A regisztáció nagyon egyszerű és gyors, ezt követően pedig csak a kapcsolattartáshoz és a számla kiállításához szükséges adatokat kell még begépelnünk.

A szerzőről

Lépj kapcsolatba a Financer.com-mal

Kövess minket a Facebookon